Kreatív sarok, éjjeli szekrény vagy számítógép állvány – a fa gyerek asztal számtalan arca

A gyerekszoba igazi sztárja a fa gyerek asztal, hiszen sokkal több funkciót képes betölteni, mint bármelyik más bútor. Éppen ezért fontos, hogy megtaláljuk azt, amelyik sokáig megfelel a gyermek igényeinek. Amikor berendezünk otthonná egy lakást, minden helyiségnek ugyanolyan kiemelt figyelmet fordítunk, nem kivétel ez alól a gyerekszoba sem. Minden szülő a lehető legjobbat szeretné csemetéjének, legyen szó a minőségről vagy éppen a funkcióról. A fa bútorok még mindig a legkedveltebbek, de ha nem így lenne, a gyerekszobába akkor is kizárólag természetes anyagból készült gyerekasztal és gyerekszék való.

A fa gyerek asztal ráadásul – a megfelelő kialakítás mellett – igazán kikerülhetetlen és multifunkciós bútordarab. Lehet rajta tanulni, vagy éppen kiélni a gyerekekre oly jellemző, végtelen kreativitást. De akár egyszerű rakodófelületként is jó szolgálatot tesz, ha arra van szükség. A megfelelő gyerekbútorok készülhetnek tömör- és puhafából, de akár újrahasznosított faanyagból is. A fa gyerek asztal és gyerekszék – ahogy a standard méretű bútorok – egyaránt lehet modern stílusú vagy éppen vintage hangulatú, netán skandináv életérzést közvetítő.

A gyermekek azért is szeretik a gyerekasztalt és gyerekszéket, mert gyakran megszólalásig hasonlítanak a normális méretben elkészített változatokra, így kis felnőtteknek érezhetik magukat. Sőt, ha ilyen típusú felnőtt és gyermek bútorokat vásárolunk, összehangolhatjuk az egyes helyiségeket, hiszen a hasonló stílussal azokon átívelve, a lakás enteriőrje egységesebbé válik. Érdemes kikérni a gyerekszoba lakójának véleményét is, hiszen ő tölti majd ideje nagy részét az új bútorok között.

Miért jó választás a fa gyerek asztal?

Azon kívül, hogy természetes anyagból készült, a fa gyerek asztal könnyen alakítható, új funkciót tölthet be, ha a gyermek kinövi. Mindemellett a fa – kezelt anyag esetén némi csiszolás után – pácolható, de akár le is festhető olyan bútorfestékkel, ami nem veszélyezteti a gyermek egészségét. E jó tulajdonságok segítenek abban is, hogy időről időre megújulhasson a gyerekszoba berendezése, ami így sokkal alacsonyabb költségen megvalósítható. Sőt, ha saját kezűleg újítunk fel, vagy dekorálunk egy fa gyerek asztalt, biztosak lehetünk abban, hogy egészen egyedi bútorok lesznek a gyerekszobában. Az pedig egészen különleges családi program, ha ebbe a munkába az aprónépet is bevonjunk és az ő ötleteiket valósítjuk meg.

Hogy válasszuk ki az ideális fa gyerek asztalt?

A legpraktikusabb választás az, ha a fa gyerek asztal székkel együtt kerül megvásárlásra, hiszen ebben az esetben egymáshoz illő darabok kerülnek a gyerekszobába. Ezáltal a helyiségnek sokkal egységesebb kinézete és hangulata lesz. Az sem ritka, hogy a gyerekágy és a ruhásszekrény, valamint a komód is ugyanabból a bútorcsaládból kerül ki. Érdemes olyan munkafelülettel ellátott fa gyerek asztalt választani, ami sima, nincs kitapintható erezete vagy bármilyen textúrája, ebbe ugyanis könnyedén beleragadnak a szennyeződések, például a gyurma, de rajzoláskor is jól jön a sima felület. Az is jó megoldás, ha könnyen tisztítható és vízálló asztalvédő lapot használunk. Hiszen egy gyermek mellett a kiömlő folyadékok, mint az üdítő, a tea, a festegetésnél használt ecsetmosó víz vagy épp a megszaladó ceruzahegy mindennapos.

Fa gyerek asztal, mint mindenes kisasztal?

Egy pici lakásban, a gyerekasztal lehet egyben a nappaliban elhelyezett kisasztal vagy fordítva. Nappal a gyermekünk a fa gyerek asztalon játszhat, alkothat, este pedig ugyanazon kisasztalon tálalhatjuk a sós rágcsálnivalót a vendégeinknek.

Ha nagyobb lakással rendelkezünk és a gyermekünknek külön kisasztala van, az évek előrehaladtával ez is többfunkcióssá válhat. Kamaszkorban lehet, hogy a számítógépház és az elektronikai kütyük kapnak helyet a régi fa gyerekasztalon vagy az ágy mellett éjjeliszekrényként funkcionál tovább.

Amennyiben kezeletlen fából készült változatot választunk, az évek során a tetszésünknek megfelelően megújíthatjuk: színesre festhetjük, pácolhatjuk vagy akár le is lakkozhatjuk. A padlót a karcolásoktól a kisasztal lábaira ragasztott bútorfilccel védhetjük meg, de ha szeretnénk görgőkkel is felszerelhetjük.