Hideg körülményekre tervezett 185 65 R15 téli gumi

Hideg körülményekre tervezett 185 65 R15 téli gumi
185 65 R15 téli gumi

A hideg időszak beköszöntése még nem jelenti azt, hogy bezárkózunk a szobába és onnan csak nagyon ritkán mozdulunk ki. Az élet ugyanis nem áll meg, tehát napi rendszerességgel ülünk kocsiba, hogy a dolgainkat intézzük. Azonban a sietség még nem ok arra, hogy bizonyos dolgokat mellőzzünk, amilyen többek között a 185 65 R15 téli gumi cseréje.

Bár ez az abroncs valamivel 7 fok alatt mutatja meg leginkább a hatását, érdemes még az első fagyok előtt felrakatni. Adjunk a biztonságra, hiszen az utakon ez az életünket jelentheti! Elég egy hirtelen kormányrántás, nagyobb fékezés, hogy a 185 65 R15 téli gumi hiányában súlyos balesetet okozzunk. A nyári szettek egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy a hideg úttesten guruljanak.

Nem nyújtanak tapadást, így aztán veszélyessé válik a velük történő közlekedés. Az elmúlt években a tavalyit leszámítva eléggé enyhe időszakok voltak, amelyek gondolkodásra késztethették a sofőröket, hogy megéri-e jelentős összegeket kiadni az évszakos szettekre? A válasz az, hogy igen, mert a 185 65 R15 téli gumi éppen az adott körülményekhez lett megtervezve.