Uszodai légszárító berendezések

Uszodai légszárító berendezések
Légszárító
Légszárító

A zárt medencék és belső strandok környékén nagy páratartalom keletkezik. Főleg egy olyan wellnessben, ahol több szauna is funkcionál. Ahhoz, hogy a levegő minőségét elviselhetővé lehessen tenni, légszárító berendezés munkájára van szükség. A túlságosan magas páratartalom a benti hőmérsékletet néha elviselhetetlenné teszi, illetve a berendezések is hamarabb meghibásodnak miatta. A wellnessben pedig a legfőbb cél, hogy minden flottul működjön és a vendégek kifogástalanul érezzék magukat.

A légszárító ezért is vannak a nap 24 órájában igénybe véve. A beépített érzékelők segítségével, akár önszabályozásra is képes. Az elvárt levegő páratartalmat kívülről állítják be, amit a gép megpróbál tartani. Azonban, ha a gyártó által ígért kapacitás felett kell dolgoznia a légszárítónak, akkor az sem a gépnek, sem pedig a felhasználónak nem tesz jót. Ugyanis folyamatos működés mellett sem lesz olyan a levegő, amilyet a vásárló igényelne. Ezért a légszárító beszerelése előtt, fontolja meg, hogy körülbelül milyen kapacitású berendezésre lesz szüksége az uszodában!