Nagyszerű előszoba bútorok

Előszoba bútorok

Amikor számításba vesszük, hogy milyen bútorok szükségesek az új lakásba, sokszor az előszoba bútorok kerülnek a lista végére. Sokaknál az előszoba bútorok nem igazán élveznek prioritást. Pedig a lakásba érve, ide lépünk elsőként és rögtön az előszoba bútorokat vesszük használatba. Bizony nem mindegy hová akasztjuk a kabátunkat, helyezzük a cipőnket és a személyes tárgyainkat. Hogy praktikus, helytakarékos, mégis stílusos berendezéssel gazdagodjunk, érdemes az előszoba bútorok választékával is megismerkedni és körültekintően kiválasztani a számunkra megfelelő bútordarabokat.

Mivel ide érkezünk meg elsőként, fontos, hogy legyen hová lerakni a kulcsokat, táskákat. Legyen fogas vagy akasztós ruhásszekrény a kabátoknak, megfelelő mélységű szekrény a cipőknek. A sapkák, sálak, kesztyűk tárolásáról se feledkezzünk meg! Ha vendéget fogadunk, a látogatók is az előszobába lépnek be először. Ezért fontos, hogy kellemes hangulatot árasszon a helyiség. Igyekezzünk úgy kialakítani, hogy pozitív első benyomást keltsen az újonnan érkezőkben, szívesen menjenek tovább a lakás belső terei felé. Mindezek mellett, persze a leginkább lényeges feladata az, hogy a funkcióit maradéktalanul ellássa.

Modern előszoba bútor újépítésű házakba

A legújabb épületek alaprajzán gyakran megfigyelhető, hogy az ajtón belépve az előszobába érünk, onnan juthatunk tovább az amerikai konyhás nappaliba. Így az előszoba bútoroknak nem túl nagy, de épp elegendő mennyiségű hely áll rendelkezésre. Előszoba bútorok kapcsán választhatunk a készre gyártott termékek közül is, de vásárolhatunk méretre szabott, egyedi bútort is. A modern előszoba bútorok általában kompakt módon tartalmaznak szekrényt, cipőtárolót, tükröt és fogast is. Így nagy tárolókapacitással rendelkeznek és még a lakás stílusos kiegészítői is lehetnek. Minimalista, letisztult dizájn vagy klasszikus megjelenés? Bármelyiket is preferáljuk, minden bizonnyal rátalálhatunk a tökéletesen passzoló darabokra.

 

Előszoba bútor szett, ha nem számít a méret

Hogyha tágas tér áll rendelkezésre, nem lesz gondunk az előszoba megtervezésével. A kivitelezésnek csak a fantáziánk és a pénztárcánk szabhat határt egy nagy előszoba esetében. Érdemes rögtön egy komplett előszoba bútorcsaládot beszerezni, ami szettben kínál összeillő bútordarabokat. Néhány szempontot azonban még ebben a kötetlen helyzetben is mérlegelni kell. Fiókos vagy a polcos szekrényekre van inkább szükségünk? Esetleg mindkettő típusból szeretnénk egyet-egyet? Zárt ajtós vagy nyitott polcokban gondolkodunk? A kabátokat szabadon a fogasra helyezve vagy zárt szekrényben tartanánk szívesebben? Mennyi cipőt szeretnénk tárolni? A cipőknek zárt szekrényt vagy egy szimpla cipőtartót képzeltünk el? Elfér egy pad, ahol könnyedén felvehetjük a cipőnket? Van hely külön tükörnek vagy a szekrényre lesz szerelve?

Tükrös előszoba szekrény kicsi helyekre

Aki nincs ilyen szerencsés helyzetben és mini előszobával rendelkezik, annak bizony a helytakarékos, komplex megoldásokban kell gondolkodnia. Szerencsére ma már többfunkciós, sokoldalú előszoba bútorok sokasága vár minket a boltokban. Kis helyre a legideálisabb egy komplett előszobafal, megtoldva egy tükrös előszoba szekrénnyel. Így a méretben tökéletesen passzoló előszoba bútorok megválasztásával hangulatos és jól funkcionáló előszobát alakíthatunk ki. A szekrényen lévő tükör pedig optikailag még a teret is hatékonyan növeli.

Ha szeretnénk még tágasabbá varázsolni az előszobát, válasszunk beépített LED fényeket. Nemcsak esztétikus megjelenéssel vértezik fel a helyiséget, de magunkat is jobban látjuk majd a tükörben, amennyiben éppen este, sötétben indulunk útnak. A fények használata látványos és modern megoldás. Használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket! Az előszoba teremti meg az alapvető kapcsolatot a lakás és a külvilág között, így a szerepe egyáltalán nem elhanyagolható. Tegyük egyedivé, rendezetté úgy, hogy kapcsolódjon a lakás többi helyiségének stílusához is! Így lehet a lakóterünk egy nagy, harmonikus egész.