Londont nem csak filmeken keresztül kell látni

Londonba érdemes legalább egyszer ellátogatni

Vannak olyan helyek a világon, amelyeket mindenképpen érdemes legalább egyszer meglátogatni, hiszen rengetet gyönyörű látnivalóval és érdekes helyszínnel várják az odaérkezőket. Persze ma már a távolságok egyáltalán nem jelentenek gondot, hiszen az internet segítségével a világ szinte bármelyik részét meg lehet nézni, akár a szobánkban ülve is.

Ez jó olyan szempontból, hogy így könnyebb kiválasztani azokat a látnivalókat, amelyek igazán vonzóak számunkra, másrészt pedig utána is lehet olvasni, hogy pontosan milyen körülmények várnak ott, mire kell felkészülni, hiszen ahogy a kilométerek száma nő, úgy egyre inkább találkozhatunk olyan szabályokkal vagy szokásokkal, amelyek teljesen idegenek számunkra. Ezzel a tájékozódással azonban még nem kell beérnünk, mivel az igazi élmény az, ha sikerül eljutnunk az adott helyszínre. Az egyre fejlődő közlekedési rendszernek köszönhetően, manapság már az sem jelenthet problémát, ha az úti cél több száz vagy akár ezer kilométerre van, hiszen sokkal gyorsabban és olcsóbban el lehet jutni a legtávolabbi helyekre is, mint pár évvel ezelőtt. Nincs tehát más hátra, mint becsomagolni a legszükségesebbeket és elmenni azokra a helyekre, amelyek már régóta vonzanak bennünket. London azon városok közé tartozik, amelyekről elég sokat lehet hallani és nem véletlenül, mivel rengeteg páratlan látnivalóval büszkélkedik. A teljesség igénye nélkül, meg kell említeni például a British Museum kívülről sem átlagos épületét, ami nagyjából 13 millió darabból álló gyűjteménnyel várja a látogatókat.

Ezek között még akkor is találhatunk érdekes darabokat, ha amúgy nem vagyunk a múzeumok szerelmesei. A Tower-híd a másik olyan látványosság, ami ma már London egyik szimbóluma. 2014. novemberétől egy üvegszint is tartozik hozzá, ahonnan csodálatos látvány nyílik magára a hídra és az egész városra. Persze emellett ott van még a Westminster-palota, a Parlament impozáns épülete vagy a Big Ben, amelyek mindenképpen megérik, hogy londoni nyaralásunk során pár órát eltöltsünk a megtekintésükkel.

Print Friendly, PDF & Email