A kerítés rövid bemutatása

Kerítés térelválasztóként

Míg az Amerikai Egyesült Államokban, a külvárosokban nem annyira elterjedtek az udvarokat, telkeket elválasztó kerítések, addig Magyarországon és számos más nyugati országban kötelező építményeknek tekinthetőek. Hazánkban a kerítés szerepe a határ megjelölésén túl, az adott telek teljes védelme a behatolók ellen.

Ez a szerkezet persze nem csupán a telekhatáron állhat, ugyanis ott van a belső típusú is, amelyik a telek különböző rendeltetésű vagy használatú részeit térbeli módon elválasztó építmény. Erre jó példa lehet a mezőgazdasági helyeken az állatok elkerítésére felhúzott kerítés. Ennek a szerkezetnek rengeteg változata ismert.

Országunkban nagyon sokan döntenek a kőfalból, deszkákból, lécből, vesszőből, nádból, földből vagy fémből készített verziók mellett. Manapság már a lécből, vesszőből, illetve nádból vagy földből gyártott fajták annyira nem elterjedtek, és ezen fajták helyét átvették a jóval tartósabb kő, kovácsolt vas vagy beton típusok. Emellett ott van a szintén kedvelt, élő fákból vagy cserjékből alakított kerítés, aminek a neve előkerítés vagy élősövény.

Print Friendly, PDF & Email